Ömlesztett áru rendelése telefonon

Amikor építkezésbe kezdünk, gondolnunk kell az olyan dolgokra is, mint például az ezer meg egy féle ömlesztett áru rendszerezése, tárolása. Nagyjából kétféle ember van, ha építkezési alapanyagokról beszélhetünk.


Az egyik, aki jó előre megvesz minden előre láthatólag szükséges alapanyagot, ömlesztett árút, ilyen például a zúzott kő, és helyben, az építkezési területen tárolja, a másik az, aki mindig csak annyit vásárol be, amit azonnal, vagy legalább is rövid idő alatt felhasználnak, bedolgoznak. Ilyenkor nem igazán van szükség folyamatos tárolásra, nagy helyre, viszont nagy eséllyel, valamivel többe fog kerülni az alapanyag a végösszegnél, mivel sok kis mennyiséget vásárolunk, ami az olyan alapanyagoknál, mint a zúzott kő, vagy sóder, homok, nem éppen kifizetődő, mivel így ritkábban kapunk mennyiségi kedvezményt és szállítani is többször kell.
Persze, a tárolással járó nehézségek mellett, hogy ne a csak a helyet említsük, az is a második megoldás mellett szólhat, hogy az ömlesztett árú, ha nincs megfelelően letakarva, de ez szinte soha sem megoldható, nedvesedhet, koszolódhat, keveredhet a talajjal, vagy akár a mellette lévő másik ömlesztett árúval is.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás